Keresés
Close this search box.

Sikertörténetek

További megoldások

Áttervezés 

Kompetenciánk egyik fő területe a több éve gyártásban lévő gépek áttervezése. Az ügyfél kénytelen átalakítania és újraprogramozni a gépét, hogy ugyanazokat vagy más termékeket tudjon rajta gyártani.

Például segítünk egyik ügyfelünknek, az autóipar egyik legjelentősebb alkatrészgyártójának a régi (kb. 20 éves) gyártócellák áttervezésében. Az Auware megvizsgálta a régi vezérlő eredeti funkcióit, eltávolította a PLC-vezérlőt a gépből, és új vezérlési technológiával helyettesítette azt. Így a gyártósort át lehetett szállítani egy másik országba, ahol az tovább működhetett. A másik kormány azért utasította el a régi vezérlővel működő gyártósort, mert a mérnökök, programozók, technikusok és kezelők hiánya miatt nem volt személyzetük, akik az eredeti, régi rendszert használni tudták volna.

Most a gép még további öt évig működik majd, és az ügyfélnek nem kell új gyártógépbe beruháznia.

Termelésoptimalizáció

Az autóalkatrészek gyártása terén két hasonló gyártósor létezett, amelyeken majdnem ugyanaz a termék került előállításra. A két gyártósor túl sok helyet foglalt el a gyártócsarnokban, és összességében működésük nem volt hatékony a munkaerőköltség, az energia és az idő szempontjából, ez pedig negatívan befolyásolta a termék végső árát. Fontos követelmény volt a termelésoptimalizálás, ám a termék minőségének romlása nélkül.

Szakértőink elemezték a termelést, és úgy döntöttek, hogy a két gyártógépet egyetlen szabványos eszközbe egyesítik. A műszaki változtatásnak köszönhetően az ügyfél ugyanazokhoz a folyamatokhoz klasszikus állomásokat használhat, ezáltal a gyárban némi helyet spórolhat és kevesebb emberre lesz szüksége, így összességében az egész folyamat hatékonyabbá válik. Hosszabb ciklusok esetén párhuzamos műveletekkel képesek voltunk megkettőzni az állomásokat. Ez egy redundánsabb és biztonságosabb működést eredményez, mivel ha az egyik megduplázott gép hibás, a termelés többi része tovább működik.

Ipari szoftverfejlesztés

Az Auware Gateway-megoldásokat fejlesztett ki a meglévő termelési infrastruktúra nyílt szabványokra épülő hálózatokon keresztüli összekapcsolására. A megoldás lehetővé teszi, hogy az aktuális gyártási elemek az Ipar 4.0 világában is megállják a helyüket.

Karbantartás

A kisebb vállalatok nem mindig rendelkeznek elegendő programozó/mérnöki személyzettel. Mivel hatékonyabb a képzett mérnököket és szervizeseket kiszervezni , mint teljes munkaidőben foglalkoztatni, mi speciálisan és magasan képzett, tapasztalt szakembereket biztosítunk, akik 24/7-es elérhetőséggel állnak rendelkezésre helyben ill. távolról. Tehát ha egy gép meghibásodik, a helyszínre megyünk, hogy ellenőrizzük a motort, és megmondjuk, mi lehet a probléma. Speciálisan képzett, tapasztalt mérnökeink azonnal megtalálják a megoldásokat, és implementálhatóvá teszik azokat. Prioritásunk a termelés problémamentes működtetése.

MEGOSZTÁS

További alkalmazási esetek